Amerika második legnagyobb mérlegfőösszegű bankja a most bejelentett háromezer főt érintő leépítés ellenére még mindig igen népes dolgozói állománnyal fog rendelkezni. A mostani leépítést megelőzően ugyanis a cég állományába közel 200 ezer munkatárs tartozik.
Az átszervezések keretében a cég egyik felsővezetője, a 38 éves Gene Taylort is érintik, aki visszavonul az elnöki pozícióból, a helyét Brian Moynihan veszi át, aki eddig a vagyonkezelési és befektetési részleg feje volt.
A bank profitja 32 százalékkal 3,7 milliárd dollárra csökkent a harmadik negyedévben, mivel a kereskedési veszteségek, a hiteltörlesztések elmaradása miatt 4 milliárd dollárt kényszerült leírni. Érdekesség, hogy a gyengébb eredmények annak ellenére születtek, hogy a Bank of America az iparágon belül relatíve visszafogott kitettséggel rendelkezik a másodlagos jelzáloghitel piacon
Elemzők szerint a nyereség visszaesése javarészt Kenneth Lewis vezérigazgató stratégiaváltása miatt következett be. A bankvezér ugyanis az amerikai piacra való összpontosítást helyezte előtérbe, visszafogva a tengeren túli expanziót, de javára írják, hogy a betétállományt tekintve a legnagyobb amerikai bankká tette a hitelintézetet, amely nyereségének 85 százalékát szerzi az amerikai piacon.