2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A magánrészvényeseknek a korábban feltételezett 20 millió dollár helyett legalább 60 millió dollárt kell fizetniük az AirUnion ellenőrzésének megszerzésért. Borisz Abramovics közölte, hogy készek bevinni a szükséges összeget, írta csütörtökön a Kommerszant című moszkvai lap.

Az orosz állami vagyonügynökség a honlapján közölte a megalakítandó új AirUnion légitársaság értékelését, amelyet az ügynökség megrendelésére a Deloitte készített el. Eszerint a társaság teljes vagyonának értéke 300 millió dollár, és ebből az állam jelenlegi része 58,1 százalék, vagyis 174,3 millió dollár.

Az AirUnion részvénytársaság Putyin elnök utasítására jön létre. Az állam beviszi a Krasair részvényeinek 51 százalékát, a DAL (Domogyedovszkije Avialinyiji) 50,04 százalékát és a Samara légitársaság 46,5 százalékát. A társaságok többi részvénye, valamint az Omskavia és a Sibaviatrans légitársaságok részvényeinek 100 százaléka a magánrészvényesekhez - nevezetesen a Krasair vezérigazgatójához, Borisz Abramovicshoz és fivéréhez, Alekszandrhoz - közel álló intézményeknél van.

Putyin rendelete értelmében az AirUniont a magánrészvényesek ellenőrzik majd, az állami résznek minimum 45 százalékon, maximum 49 százalékon kell maradnia. A részvénytöbbség megszerzése érdekében a részvényesek az AirUnionba beviszik a 20 millió dollár alaptőkéjű AirUnion RRG társaságot, és annak alaptőkéjében helyezik el a pakett megszerzéséhez szükséges összeget, számításaik szerint mintegy 60 millió dollárt.

Korábban remélték, hogy a társaság bevitele, illetve annak 20 millió dolláros alaptőkéje elegendő lesz az ellenőrzés megszerzéséhez. A Deloitte jelenlegi értékelése alapján a lehetséges többség megszerzése elvileg 27,3-39,3 millió dollárba kerülne, ám a Krasair és a DAL ellenőrzéséért fizetendő felár megemeli a tételt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!