A mintegy 300 millió euróba kerülő és évi 2,5 millió tonna kapacitású üzem építése 2008 első felében indulhat. A cég jelenleg a szakhatósági engedélyeket szerzi be, és közben készül a hatástanulmány is. Az ukrán társaság a hengerművet és a hozzá kapcsolódó ukrajnai kohászati üzemet párhuzamosan kívánja beüzemelni 2010-11-ben. Ekkortól a mostani több mint kétszeresére nő a hazai acéllemezgyártás.
A beruházói döntésben jelentős szerepet játszott a Tisza mint vízi szállításra alkalmas útvonal elérhetősége, valamint az ukrán széles nyomtávú és a hazai keskeny nyomtávú vasút összekapcsolhatóságának lehetősége. Ehhez egy mintegy négy kilométeres széles nyomtávú vasútszakaszt kell megépíteni.
Korábbi tervek szerint a kelet-magyarországi beruházásnak már tavaly ősszel el kellett volna indulnia, ám az előkészületek csak az idén mozdultak el a holtpontról. Az ügyben koordinációs feladatokat ellátó miniszterelnöki megbízott, Kálnoki-Kis Sándor a Világgazdaságnak elmondta: augusztus 31-re elkészül annak a 120 hektáros Záhony környéki ipari területnek a megvalósíthatósági tanulmánya, amelynek egyik lehetséges betelepülője éppen az ukrajnai társaság magyarországi üzeme lenne.