2p

A nagyságra második európai autógyárcsoport, a francia PSA Peugeot-Citroen a mostani utolsó negyedévben 30 százalékkal csökkenti termelését Európában, az eladatlan állomány csökkentése végett.

A mostani negyedévben az európai autópiac várhatóan 17 százalékkal kisebb lesz az egy évvel korábbinál, miután a második negyedben 11 százalékkal szűkült a cég szerint. A cégcsoport előreláthatólag őrzi a harmadik negyedévben 13,8 százalékos nyugat-európai piaci részarányát, de egész évben az összes piacon várhatóan 3,5 százalékkal kevesebb járművet tud eladni, mint tavaly, közölték a csoportnál pénteken. A második negyedév után még a mennyiségi értékesítés 5 százalékos növekedését jósolták a Peugeot-Citroennél idénre.

A üzemi eredmény várható idei átlagos rátáját 1,3 százalékra csökkentették a korábbi, 3,5 százalékos jóslatról, annak ellenére, hogy folytatják áraik emelését.

A harmadik negyedévben a PSA Peugeot-Citroen bevétele, 13,301 milliárd euró, 5,2 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbi 14,024 milliárdnál. Ezzel az első kilenc hónapban a bevétel, 44,6 milliárd euró, 0,5 százalékkal maradt el a tavalyi első háromnegyed évi 44,842 milliárdtól, közölték szintén pénteken.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!