2p

Tavaly decemberben 320 ezerrel nőtt a három magyarországi mobil szolgáltató ügyfeleinek száma, 100 főre 109,7 előfizetés jutott az év végén, az ügyfelek száma 2007-ben összesen 1 millió 64 ezerrel nőtt, ami a legnagyobb növekedés 2003 óta - tájékoztatta a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az MTI-t kedden.

A közlemény szerint decemberben hagyományosan megugrik az előfizetések száma, 2007 utolsó hónapjában az ügyfélszám 2,99 százalékkal növekedett, 2006 hasonló időszakában 2,08 százalékos, 2005-ben pedig 1,95 százalékos volt a növekedés.

Tavaly decemberben az ügyfélszám alapján a T-Mobile piaci részesedése 43,97 százalékról 44,00 százalékra nőtt, ugyanakkor a Pannon piaci részesedése 35,12 százalékról 35,11 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 20,91 százalékról 20,89 százalékra csökkent - áll a közleményben.

A szolgáltatók forgalmat generáló - azaz a havi előfizetéssel rendelkező, illetve az utolsó 3 hónapban hívást indító, vagy fogadó - ügyfeleinek a száma 2007-ben 772 ezerrel 10 millió 129 ezerre emelkedett, ami szintén a legnagyobb növekedés 2003 óta. A forgalmazásban részt vevő előfizetések száma decemberben 324 ezerrel növekedett.

Ebben az összevetésben a T-Mobile piacrészesedése 45,10 százalékról 45,21 százalékra emelkedett, míg a Pannon részesedése a november végi 33,38 százalékról 33,35 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 21,52 százalékról 21,44 százalékra csökkent.

A szélessávú internetpiacon miközben a mobilszolgáltatók két százalék fölé növelték összesített piaci részesedésüket, 2007-ben folytatódott a havi előfizetések arányának növekedése, illetve a feltöltőkártyák részesedésének csökkenése.

A tavalyi év végén a teljes ügyfélszám 62,4 százaléka használt feltöltőkártyát, míg egy évvel korábban még 64,6 százalékos volt ez az arány. Az úgy nevezet pre-paid kártyák részesedése 2003 első negyedévében volt a legmagasabb, akkor ennek az aránya a teljes ügyfélszámon belül 78,82 százalékos volt.

A három mobilszolgáltató ügyfelei 2007 decemberében 5772 számot, 2007-ben pedig összesen 51 772 számot hordoztak. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május elseje óta igénybe vehető számhordozás 2007 végéig összesen 194 464 mobilszámot érintett.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!