2p

A Regionális Operatív Programban 2013-ig összesen 324 milliárd forint közvetlen forrás áll rendelkezésre turizmusfejlesztésre - mondta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön Budapesten.

Attrakció

A regionális turizmusra rendelkezésre álló 324 milliárd forintot leginkább az elfoglaltságot biztosító, úgynevezett attrakciók fejlesztésére kellene fordítani, ami nemcsak idecsalogatja a vendégeket, de megnyújthatja tartózkodásukat is - mondta Ujhelyi István államtitkár.

Az önkormányzati tárcánál elkészült egy nagy kapacitású, fővárosi konferenciaközpont megvalósulására vonatkozó tervezet, amely szerint az építmény a következő 2-3 éven belül el is készülhet - tette hozzá a politikus.

Az államtitkár elmondta, hogy 2007-2013 között legfőbb céljuk Magyarország termálvagyonának turisztikai hasznosítása. Szavai szerint nem elég néhány fürdőt fejleszteni, wellness szállodákat építeni, ezen a területen is nagy hangsúlyt kell kapjon az attrakciók fejlesztése.

A kormányzat célja továbbá az is, hogy kiemelt célterületek, így a Balaton, a Duna, a Tisza természeti adottságait turisztikai szempontból jobban hasznosítsák. A tervek között szerepel kikötők létrehozása, szálláshelybővítés, valamint szabadidős szolgáltatások kialakítása.

Ujhelyi István közölte: 2013-ig egyebek mellett 10 turisztikai nagyprojektet kívánnak megvalósítani, 6-8 műemlék gyógyfürdőt terveznek felújítani, valamint 2-3 kastélyt.

A regionális programon kívül turisztikai támogatásokra lehet még pályázni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Tervben, a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban, valamint az Európai Területi Együttműködés keretében.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Ezermilliárdot költöttek tavaly nálunk a külföldiek
Száz szállodában aludhatunk majd ingyen egy napot
Idén 300 millióval többet fordít kampányra a Magyar Turizmus Zrt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!