Elmondta azt is, hogy a közlekedési minisztérium kedden hozza nyilvánosságra honlapján a jövő évi vasúti közlekedési menetrendi javaslatot, amelyhez október végéig lehet szakmai észrevételeket tenni.
Antali Károly hangsúlyozta, hogy a menetrend készítésekor a járatok összehangolását, a vasúti és az autóbusz-közlekedésben meglévő párhuzamosság megszüntetését tartották szem előtt.
Az országos jelentőségű közlekedési infrastruktúrán a vasutat részesítették előnyben a személyszállítási közszolgáltatási megrendeléskor. Itt kapacitásbővítésre, kiszámítható, ütemes menetrendre lehet számítani, a menetidő pedig 5-10 perccel rövidül - mondta.
Áttekintettek 88 regionális vasúti pályát, ebből 42-nél egyértelmű volt, hogy azokon továbbra is lesz személyszállítási közszolgáltatás, 46 esetében tovább vizsgálták a helyzetet, és ennek alapján 32-33 szakaszon nem kívánnak megrendelést adni, összesen mintegy 1.000 kilométeren.
Hangsúlyozta azt is, hogy javítani kell a szolgáltatók hatékonyságát, és október végéig várják a MÁV-tól a társaságok üzleti terveit.
A jövő évi költségvetés elfogadásáig változás várható a menetdíj- és tarifarendszerben is, de részleteket nem közölt a kormánybiztos.
Kérdésre válaszolva azt azonban elmondta, hogy a vasút átalakítása érinti a létszámot is, de elsősorban a "fehérgallérosok" körében, és nem a végrehajtó személyzetnél.
A tájékoztatón a Volánokkal kapcsolatban elhangzott, hogy erősítik együttműködésüket, a kormány pedig 2016-ig korlátozza tevékenységi területükön a piacnyitást.
MTI/Menedzsment Fórum