2p

Az Európai Unió 34, 2 millió eurós büntetéssel sújtotta a Bayer AG vegyipari céget és a Zeon Corp. japán vállalatot, amiért azok többféle gumiipari termék árát egyeztették.

Az Európai Bizottság szerint a két vállalat 2000 és 2002 között alkotott árkartellt az autóiparban széles körben használatos termékeket illetően. A Bayernek 28,87 millió, míg a Zeonnak 5,36 millió eurós büntetést kell fizetnie.

A bizottság ezzel a döntéssel az elmúlt három évben már a negyedik, műgumigyártó ipart érintő kartellügyben hozott döntést. Neelie Kroes versenyügyi biztos reményét fejezte ki, hogy a tetemes összegű bírságok jobb belátásra bírják majd a vállalatokat.

A Bayer és a Zeno rendszeresen tartott értekezleteket az árak megvitatásáról, áremeléseik koordinálásáról, ezenkívül bizalmas kereskedelmi adatokat is megosztottak egymással. Az illetékesek enyhítő körülményként értékelték, hogy a kartell leleplezése után mindkét cég együttműködött a bizonyítékok átadásával, - emiatt a Bayer büntetését 30, a Zeonét 20 százalékkal mérsékelték.

A Bayer ellen két hónapon belül már a második alkalommal lépett fel a bizottság, igaz, decemberben a német vállalat elkerülte a büntetést, mivel részt vett egy árkartell feltárásában

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!