2009. november 20. 13:16

Virtuális szolgáltatóval bővül a hazai mobilpiac - a ma útjára indított fejlesztés révén egységesen 35 forintért telefonálhatunk.

A mai napon elindította Postafon szolgáltatását a Magyar Posta a Vodafone segítségével, jelentette be sajtótájékoztatóján Szűts Ildikó, a társaság vezérigazgatója. Ennek köszönhetően 721 postán és postai értékesítési ponton vehetnek mobilkészülékeket az emberek. A kártyás szolgáltatáshoz a hálózatot a Vodafone adja, a posta pedig értékesíti a telefonokat és a szolgáltatást, azaz virtuális mobiltelefonos cégként jelenik meg a piacon.

Egységesen 35 forint

A tarifacsomagbanl kínált percdíj egységesen 35 forint – ez minden irányba, illetve minden időszakra érvényes. Szintén ennyibe kerül majd egy sms küldése.

Az együttműködés nagy előnye, hogy mától olyan településeken is lehet mobilkészülékeket- és szolgáltatást vásárolni, amelyeken eddig erre nem volt lehetőség, közölte Beck György, a Vodafone Zrt. vezérigazgatója. A postákon jelenleg csak egy típusú mobilkészülék (Samsung E1120) elérhető, de Szűts Ildikó szerint elképzelhető, hogy a jövőben más készülékeket is meg lehet majd vásárolni.

A Magyar Posta Zrt. vezére üzleti titokra hivatkozva azt nem kívánta elárulni, hogy mekkora bevételt várnak az üzlettől, és arról sem nyilarkozott, hogyan oszlanak meg a bevételek a két cég között. Annyit közölt, hogy december végéig ötezer, jövőre pedig 70 ezer készüléket kívánnak értékesíteni.

Levél helyett

A Posta azért lépett be a mobilpiacra, mert csökken az igény a hagyományos szolgáltatások iránt, fejtette ki Szűts Ildikó. Példaként említette, hogy az előrejelzések szerint 10-15 éven belül 40-45 százalékkal csökken majd a levélforgalom.

Beck György ezzel párhuzamosan kiemelte: a mobilpiac telítődése a Vodafone-t is új kihívások elé állítja, erre válasz a mostani lépés. A két cég egyébként már egy éve dolgozik a fejlesztésen, amely a Vodafone kezdeményezésére jött létre – a Pannon és a T-Mobile nem kereste meg ezzel az ötlettel a Magyar Postát.

Erősödhet a verseny

A mostani megállapodás azt jelzi, hogy van igény és lehetőség saját hálózat nélküli szolgáltató megjelenésére, a már piacon lévő és az oda belépni szándékozó szolgáltatók közötti megállapodásra, mondta el a történtekre reagálva Pataki Dániel. 

A Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke szerint a Postafon tovább erősítheti a versenyt a magyar mobilpiacon, aminek köszönhetően tovább csökkenhetnek az árak.

W. B.  

Menedzsment Fórum