2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A világ legnagyobb forgalmú mobilszolgáltatója remek eredményeket tett közzé. A NTT DoCoMo szerint ebben közrejátszik, hogy megkezdték a harmadik generációs mobilszolgáltatásokat, így az internet és video elérést előfizetőiknek.

A vezető japán mobilcég most először tette közzé első negyedéves eredményét, amely 196,8 milliárd jen (1,66 milliárd dollár) lett. Ez a tervezett nyereség 32 százaléka. Az eredményeket kommentálva Masayuki Hirata a cég vezérigazgatója csak annyit mondott: idáig jól alakult számunkra az üzlet.

Ugyanakkor ennél azért mélyebb okai is vannak az elemzők szerint a DoCoMo eredményeinek ilyenfokú növekedése mögött. Az egyik magyarázat - vélik szakemberek - a 3G szolgáltatások széleskörű elindítása. Mivel a japán cég volt az amely világszerte ilyen méretekben elsőként nyújt 3G-s szolgáltatást ezért a világ vezető mobilszolgáltatói különösen erősen figyelik annak sikerét.

A nagy lelkesedéssel elindult fejlesztések ugyanis Európában az elmúlt években megfeneklettek, és új lendületet csak a remélt piaci siker hozhat a fejlesztésben. Az európai szolgáltatók közül így is többen fejtették ki, hogy nem kívánnak az UMTS-nek is hívott rendszerekkel foglalkozni, inkább leírják veszteségként az összes ilyen jellegű kiadásaikat.

A Docomo eredményei ugyanakkor feltámaszthatják még a legpesszimistább szolgáltatókban is a versenyszellemet. Mivel a piac a fejlett régiókban mindenütt telítődött, ezért mostantól a szolgáltatók elsősorban az egy ügyfélre jutó forgalom növelésében érdekeltek. Ebben a Docomo 3G-s szolgáltatási csomagja a FOMA (Freedom Of Mobile multimedia Access) látványos javulást hozott a vállalatnak. Az egy felhasználóra jutó havi költés ugyanis 8040 jenről 9610 jenre nőtt! Ráadásul a Docomo konkurense a KDDI is ennek köszönhetően tudott ugrásszerű 60 százalékos eredményjavulást elérni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!