A Natura-Pro Kft. kizárólag a Dr. Hummel Mikrorostos Biogél termék gyártását irányítja, amelynek kifejlesztője e vállalkozás ügyvezetője, Dr. Hummel Zoltán. A szóban forgó termék a gyártó meghatározása szerint mikrobiológiai eredetű, cellulóz étkezési rost tartalmú élelmiszer készítmény. A Yess Europe Kft. fő tevékenysége csomagküldő, internetes kereskedelem. A két vállalkozás 2006 elején megállapodást kötött a biogél forgalmazásáról. Ekkortól kezdve a Yess Europe Kft. lett a termék kizárólagos forgalmazója, a termék csak az általa működtetett törzsvásárlói rendszer keretein belül kapható, bolti forgalmazására nem került sor, áll a GVH határozatában.
A Yess Europe Kft. a termék mellé adott szórólapon, valamint a törzsvásárlóinak küldött termékkatalógusban gyógyhatást tulajdonított a terméknek (bélflóra regeneráló, méregtelenítő, antioxidáns stb.) A GVH megállapította, a Dr. Hummel Mikrorostos Biogél fogyasztókra gyakorolt hatása vonatkozásában gyakorlatilag semmilyen bizonyíték sem áll rendelkezésére.
A vizsgálat során egyetlen egy kutatási anyag került benyújtásra, amely kizárólag arra vonatkozott, hogy a vizsgált Kombucha gél mintában mennyi volt a mikroba, a penészgomba, az élesztőgomba és az ecetsav baktérium száma. A GVH nem tartotta elfogadhatónak a Natura-Pro Kft. azon előadását sem, amely szerint az Állami Egészségügyi Kutatóintézetben 2009 áprilisában vagy májusában klinikai vizsgálatok kezdődnek meg a termékkel kapcsolatban, mivel a termékről szóló információk valóságtartalmát igazoló bizonyítékoknak már a közzétételkor rendelkezésre kellett volna állni.
Mivel a biogél tulajdonságai vonatkozásában lényegében semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre, a termék emberi egészségre gyakorolt állítólagosan kedvező hatása, gyógyhatása sem nyert bizonyítást. Amint azt a Natura-Pro Kft. is előadta, a Dr. Hummel Mikrorostos Biogél termék élelmiszer, amelyről nem állítható semmilyen gyógyhatás.
A tájékoztatások összhatásukban olyan benyomást keltették, hogy a termék alkalmas betegség megelőzésére, kezelésére, gyógyhatás kiváltására. A termék kizárólag élelmiszerként hozható forgalomba. Semmilyen olyan hatósági eljárásra nem került sor, amely lehetővé tenné, hogy a termékkel kapcsolatban az élelmiszerek esetében irányadó korlátokon túllépő, egészségre vonatkozó állítást tartalmazó tájékoztatást adjanak.
A GVH a fogyasztók megtévesztése miatt a vállalkozást 3 millió forintra bírságolta. A bírság összegének meghatározásakor súlyosbító körülménynek bizonyult, hogy a vállalkozás a megtévesztő magatartást több éven át folytatta, e tevékenységével az átlagosnál érzékenyebb fogyasztói kört tévesztett meg. A GVH enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a Yess Europe Kft. az eljárás során részben módosított magatartásán.
A bírságon kívül a versenyhatóság előírta a Yess Europe számára, hogy 30 napon belül az általa üzemeltetett internetes honlapok nyitó oldalán jól láthatóan, észrevételek hozzáfűzése nélkül három hónapon át teljes terjedelemben tegye közzé a GVH határozatát.