2p

Elon Musk még mindig vigasztalódhat azzal, hogy most legalább nyereséget termeltek a megelőző évi, jókora veszteség után.

A piaci várakozásnál kisebb negyedéves nyerségről számolt be a Tesla Inc. amerikai elektromosautó-gyártó vállalat a szerdai tőzsdei zárás után. 

A decemberrel lezárt három hónapban a Tesla a 7,08 milliárd dolláros elemzői várakozásoknál magasabb, 7,23 milliárd dollár értékesítési árbevétel mellett 139,5 millió dollár nyereséget ért el, ami az egy évvel korábbi 675 millió dolláros veszteséghez képest nagy előrelépés ugyan, a piac azonban nagyobb, 182 millió dollár nyereségre számított.

A negyedik negyedévben a Tesla 5,7 százalékos  bevételarányos jövedelmezőség mellett a harmadik negyedévivel nagyjából megegyező 414 millió dollár működési eredményt ért el.

A nyereségre vonatkozó piaci várakozások magasak voltak annak ellenére is, hogy Elon Musk, a cég vezérigazgatója januárban már jelezte az eredmény csökkenését és a folyó negyedévre vonatkozóan is "nagyon alacsony" nyereséget helyezett kilátásba. 

A Tesla a tavalyi harmadik negyedévben könyvelte el történetének legmagasabb nyerségét, 312 millió dollárt, 2003-as alapítása óta pedig mindössze négy negyedévet zárt nyereséggel. A 2018-as évet a Tesla egymilliárd dollár, a 2017-es évet pedig közel kétmilliárd dollár veszteséggel zárta. 

A Tesla a negyedik negyedévben 63 ezer Model 3 elektromos autót szállított le amerikai ügyfeleinek. A negyedéves beszámoló alkalmából bejelentette, hogy megkezdte a Modell 3 gyártását európai és kínai ügyfelei számára is.

Az idén 360-400 ezer, a tavalyinál 45-65 százalékkal több Model 3 autót tervez gyártani a Tesla, 2019 negyedik negyedéve és 2020 második negyedéve között pedig már el kívánja érni az évi 500 ezres gyártási kapacitást. Az amerikai fremonti gyárban a Model 3 gyártása a jövő év végére eléri a heti 7 ezret, a Sanghajban épülő Gigafactory üzemben pedig kezdetben a heti 3 ezret.     

A Tesla részvénye a szerdai 3,80 százalékos emelkedés után a vártnál alacsonyabb nyereség miatt a tőzsdén kívüli forgalomban közel öt százalékkal gyengült az amerikai kereskedés csütörtöki kezdete előtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!