3p

Közelebbről egyelőre nem részletezett jogi eljárással is megpróbálja elejét venni a British Airways (BA) az utaskísérők karácsonyra meghirdetett, várhatóan hatalmas felfordulással járó maratoni sztrájksorozatának.

A legnagyobb brit légitársaság - amely a Malévval együtt a Oneworld globális légi szövetség tagja, és naponta két járatot közlekedtet Londonból Budapestre - előzetes becslések szerint 400 millió fontot (120 milliárd forintot) veszít, ha a légi utaskísérők valóban megtartják a Unite szakszervezet által december 22-étől január 2-áig meghirdetett, példátlan hosszúságú sztrájkot.

A tervezett munkabeszüntetés több mint 900 ezer utast érint. A BA felajánlotta, hogy akiknek a sztrájkidőszakra, vagy a kezdő- és zárónapot megelőző, illetve követő 48 órára jegyfoglalásuk van, azt költségmentesen átfoglalhatják a cég más járataira a következő tizenkét hónapon belül. 

A szakszervezet hétfő este jelentette be a sztrájkot, azzal az indokkal, hogy nem sikerült egyezségre jutni a cégvezetés által tervbe vett leépítések és megszorítások ügyében.

A British Airways eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (87 milliárd forint) volt, vagyis a társaság percenként több mint ezer font veszteséggel működött.

Elemzők különösen azt tartják riasztónak, hogy a hagyományosan igen erős időszaknak számító nyári utazási szezonban keletkezett a súlyos veszteség zöme.

A British Airways elsősorban a prémiumosztályok forgalmának meredek visszaesését szenvedi meg. Egyik legfőbb bevételi forrása ugyanis a bőség éveiben a londoni City első, illetve üzleti osztályon repülő bankárainak utaztatása volt, főleg az észak-amerikai járatokon. A súlyos pénzügyi válság és a tömeges citybeli elbocsátások nyomán azonban ez az utascsoport szinte eltűnt.

A BA vezérigazgatója, Willie Walsh nemrégiben kijelentette, hogy a cég "a túlélésért küzd". A BA a jelenlegi pénzügyi év végéig összesen 4900 fős - 12 százalékos - leépítést tervez. Az utaskísérőket érintő intézkedések között szerepel a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámcsökkentése járatonként egy fővel - 15-ről 14-re -, valamint a bérek befagyasztása két évre.

A szakszervezet szerint azonban ezzel a cég munkaszerződéseket érintő módosításokat hajt végre, előzetes konzultáció nélkül.

Walsh ugyanakkor "cinikus akciónak" nevezte a meghirdetett sztrájkot. A cégvezető részletek nélkül közölte: a vállalat "operatív és jogi lépésekkel" igyekszik elejét venni a felfordulásnak.

Vannak arra utaló jelek, hogy az utaskísérőket is meglepte az érdekképviselet által bejelentett drasztikus akció. Jóllehet a sztrájkot az állomány több mint 90 százaléka megszavazta, londoni kereskedelmi rádióknak hétfőn este több betelefonáló BA-alkalmazott elmondta: ilyen hosszúságú munkabeszüntetés meghirdetésére nem számítottak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!