Frissen kiadott jelentésük szerint 2009 végére világátlagban a piac 2 százalékos visszaesésével számolnak, de a következő évre már 4,6 százalékos növekedést vetítenek előre - a világgazdaság regenerálódásának függvényében. A dokumentum külön is említi, hogy a feltörekvő piacok, a légitársaságok terjeszkedése, a flották cseréje új igényt teremt a modern, hatékony energiahasznosítású, környezetbarát gépek iránt.
A kínai légiipar legfrissebb adatai helyzet látványos javulását mutatják. Júliushoz képest az összforgalom 7,4 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest 30,6 százalékkal bővült augusztusban. Az utasforgalomra vetítve a számok magasabbak. Augusztusban 7,6 százalékos volt a növekedés, éves viszonylatban pedig 41,6 százalékos.
A polgári légügyi hivatal igazgatója Li Csia-hsziang (Li Jiaxiang) közölte, hogy a polgári légiiparnak az idén szeptember közepéig 8 milliárd jüan (1,17 milliárd dollár) volt az éves nyeresége.
Az Airbus már idézett jelentése szerint a következő két évtizedben a felvevőpiacból az ázsiai és csendes-óceáni térség (Kínával és Indiával) körülbelül 31 százalékot fog lefedni, Európa 25 százalékot, Észak-Amerika pedig 10 százalékot.
A cég honlapján szereplő világpiaci előrejelzés szerint 2009 és 2028 között világviszonylatban a légiforgalom megkétszereződik, ehhez 25 ezer új repülőgépre lesz szükség.
MTI/Menedzsment Fórum