2p

A beruházásra szánt összegből egyebek között 10,7 milliárd forintos költséggel fejlesztik a meleghengerművet, 11 milliárd forintot fordítanak a hideghengermű korszerűsítésére, s megkezdik az új horganyzó építését, közölte Lukács Péter, a cég műszaki vezérigazgató-helyettese.

A környezetvédelmet szolgálja egyebek között a zsugorítómű légszennyezését csökkentő, valamint a konvertercsarnok porelszívását és leválasztását szolgáló beruházás.

A tavaly megkezdődött és 2010-ig tartó komplex fejlesztési program érinti csaknem a teljes vertikumot korszerűsítő folyamatot. Tavaly 15,5 milliárd forintot fordított a zrt. beruházásokra.

A fejlesztések folytatásaként a következő években pedig több más mellett tervezik a II-es kokszolómű átépítését, nyersvas-kéntelenítő létesítését, a meleghengerműben új léptetőgerendás kemence megvalósítását, a hideghengerműben pedig új pácolósor és hengerállvány telepítését. Továbbá a bevonatos termékek gyártásának kapacitását növeli majd egy új horganyzósor és festősor telepítése.

A cégcsoport a hazai és európai uniós környezetvédelmi előírások szigorú betartása mellett stratégiai célként növelni akarja a nagyobb profittartalmú termékek részarányát, valamint a feldolgozottság mértékét.

MTIMenedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!