2p

Megkapta a hatóságoktól a használatbavételi engedélyt a 4-es metró Fővám téri állomása is, már csak egy megálló engedélyei hiányoznak - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, a Fővám téri állomás jelentőségét az egyetem és a vásárcsarnok kiszolgálásán túl a 2-es, valamint a 47-es, 49-es villamos vonalával való kapcsolata adja. A 87 méter hosszú metróállomás több mint 30 méter mélyen található, peronszintjéről négy mozgólépcső indul egy közbenső szintre, majd tovább a gyalogos aluljáróba, míg a másik kijáraton át lifttel közvetlenül és akadálymentesen érhető el a Budapesti Corvinus Egyetem bejárata előtti térrész.

Az egyetem és a Duna közelsége miatt az állomást részben fentről, réseléssel, másrészt bányászati eljárással épült, az állomást több nívós építészeti díjra is jelölték. A belteret a látszóbeton gerendahálózat, a peronalagutakat szegélyező mozaik, valamint a felszínen is alkalmazott díszrozsda-burkolat jellemzi.

Az állomás fölötti Fővám téren egy forgalommentes közösségi tér jött létre, ez lehetőséget adott nagyobb felülvilágítók beépítésére, amelyeken át a napfény egészen a peronszintig lejut - ismerteti a közlemény.

Pesti Imre budapesti kormánymegbízott korábbi tájékoztatása szerint az utolsó, Kelenföld vasútállomás megállója várhatóan még januárban megkapja a használatbavételi engedélyeket. A metró átadását 2014 márciusára tervezik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!