2p

2017 nyarán indították meg a pert, mert a gyártók összehangolt túlárazásokkal kárt okoztak a vállalatnak.

A Waberer's International Nyrt. 36,4 millió euró kártérítést és 11,3 millió eurónyi kamatot követel azoktól a tehergépjármű-gyártóktól, akik ellen még 2017-ben nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál - közölte a vállalat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A Waberer's az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt 2017 júliusában benyújtott megállapítási keresetet alakítja teljeskörű keresetté. 

A vállalat keddi közleménye szerint a kereset összegszerűségének alapjául egy versenyjogi közgazdász által - a tehergépjármű kartell túlárazásának mértékéről - készített részletes kárszakértői vélemény szolgál. Közölték: az alperesek érdemi ellenkérelmükben a bíróságtól a kereset elutasítását kérik. A peres eljárással kapcsolatos részleteket a Waberer's a peres eljárás kezdeményezésének napján tette közzé a honlapján - írták.

A Waberer's korábban azt is közölte, hogy a logisztikai és fuvarozó cégnek jelentős kárt okozhatott az Európai Unió versenyjogának megsértése. A Waberer's és annak jogelődei 1997 januárjától kezdődően több ezer kamiont lízingeltek és vásároltak különböző kartellek részvevőitől. Az eredeti keresetben a Waberer's hivatkozik az Európai Bizottság 2016. július 19. napján hozott határozatára, amellyel rekord összegű bírságot szabott ki  a MAN, a Volvo/Renault, a Daimler (Mercedes), az Iveco és a DAF tehergépjármű gyártókra amiatt, hogy kartell keretében összehangolták a nagykereskedelmi listaárakat, az új emissziós technológiák bevezetésének időzítését, valamint ezek költségeinek vevőkre történő áthárítását. 

Keresetében a Waberer's hivatkozik arra is, hogy az Európai Bizottság határozata kötelező erejű bizonyítékként szolgál a tagállami bíróságok számára arra vonatkozóan, hogy a versenyellenes magatartás megvalósult és jogellenesnek tekintendő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!