TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Jól fialt tavaly a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté családi cége. A nyereség mellett azonban még a cég tartalékait is megcsapolták.

Rekordösszegű pénzt vett ki Kocsis Máté és családja az általuk vezetett cégből tavaly - derül ki a Hobby Key Kft. 2019. évi beszámolójából. Mindez azért is jöhetett létre, mert a korábbiaknál jövedelmezőbb gazdálkodást folytatott az üzleti évben a társaság.

Mint az a leadott beszámolóból kiderül, a fémáru, szerelvény, fűtési berendezés nagykereskedelmével fő tevékenységként foglalkozó cég az előzőnél 6 millióval több árbevételt könyvelhetett el tavaly, 136,6 millió forintot. És mivel ezzel párhuzamosan a ráfordítások összességében még csökkentek is, ezért közel 70 százalékkal nagyobb nyereséget tudtak végeredményben kimutatni. Az előző évi 21 millió forint után 35,5 millió maradt a cég kasszájában.

Fotó: MTI Fotó: MTI

A Kocsis-családtól eddig sem állt nagyon távol az osztalékfizetés - 2010 óta csupán három évben nem történt ilyen -, ezt a gyakorlatot ezúttal is folytatták és minden eddiginél több pénz jutott a családtagokhoz. A Kft.-ben egyébként Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője mellett még három családtag tulajdonos, egyformán 25-25 százalékos részesedéssel. Ez azt jelenti, hogy a kifizetett osztalékon is ilyen arányban osztoznak.

A beszámoló mellé csatolt határozat alapján összesen 51 millió forintot vettek ki a Hobby Key Kft.-ből, ami azt jelenti, hogy Kocsis Máté önállóan 12,75 millió forinthoz jutott.

A kivett osztalék gyakorlatilag három "zsebből" került összegyűjtésre. A dokumentum szerint a 2019-es év nyereségét, a 35,5 millió forintot teljes egészében kiutalták, ezt kiegészítették még 15,5 millió forinttal az előző évek eredményeit halmozó eredménytartalékból, illetve véglegesítették a kiosztott 6 millió forint osztalékelőleget. Így jött össze az 51 millió forint.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi törlesztőrészletekre számíthatsz, ha másfél millió forintra van szükséged:

Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 253 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. A THM-plafon miatt ezt az összeget 2021. januártól kell fizetni, év végéig 28 410 forint a havi törlesztőrészlet. Az Erste Banknál az induló törlesztőrészlet 28 721 Ft, majd 2021. januártól 32 355 forint, míg a Cetelemnél 28 721 forint a kezdő törlesztőrészlet, később pedig 32 643 forint. Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.

A korábbi években egyébként legfeljebb néhány millió forintot vett ki a Kocsis-család a cégből, 2018-ban például "csak" 3,6 millió forintot. Ebből az összegből 900 ezer forint jutott a tulajdonosi hányad alapján Kocsis Mátéra. 2010 óta összesen 75,1 millió forintot fizetett ki osztalékként a Kocsis-család, amiből a fideszes képviselőhöz 18,7 millió forint jutott.

Bár a kifizetett osztalék nagysága elméletileg a képviselő vagyonnyilatkozatából kiderülhetne, ám Kocsis Máté az egyéb jövedelem soron nem szokta számszerűsíteni azt, hogy mennyi osztalékot biztosított neki a Hobby Key Kft. Jellemzően a vonatkozó sorba csak annyit ír: "osztalék (forgalomtól függően)".

A mostani rekordnagyságú osztalék mellett szembetűnő még, hogy az elmúlt pár évben rohamtempóban nőtt a cég tartozása. Először 2016-ban ugrottak meg a kötelezettségek, 14 millióról 65 millióra, majd 2018-ban 69 millió forintot tartottak nyilván. Tavaly az állomány újabb 17 millió forinttal megugrott, így már 87 millió forinttal adós a társaság, mely teljes egészében rövid lejáratú tartozás. Mikrogazdálkodóként kiegészítő mellékletet nem készítenek, így a tartozás-növekedésről nem lehet bővebb információkat megtudni.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.