2p

Balásy Gyula cégei szállítják majd, a témáról még nem tudni semmit.

Nettó 5 milliárd 905 millió forintos megbízást kapott Balásy Gyula New Land Media Kft.-je és Lounge Design Szolgáltató Kft.-je a Nemzeti Kommunikációs Hivataltól "Az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátására", írja a 24.hu a Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentáció alapján. Az idézett, elég bonyolult megfogalmazást eddig a plakátkampányokra használták, szóval valószínűleg most is ez következik.

Balásy cégei ugyanazokkal az alvállalkozókkal dolgoznak majd, akikkel a korábbi plakátkampányokon is: munkát kap a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet Kft., a p2m Consulting Szolgáltató és Tanácsadó Kft., illetve az extrán kormányközeli Századvég Politikai Iskola Alapítvány.

Az NKOH az ajánlattételi felhívást szeptember 10-én küldte ki Balásy cégeinek, az ajánlat elfogadásáról szóló összegzést pedig szeptember 12-én már nyilvánosságra is hozták. A kampány témájáról nem szól a dokumentáció, de Balásy cégei nagyon rutinosak ezen a terepen, első és legemlékezetesebb gurításuk a "Ha Magyarországra jössz... "-kezdetű gyűlöletplakátok voltak.

Az újabb plakátolás az NKOH gigászi, 75 milliárdos keretszerződésén belül valósul meg. Ebben eredetileg a kormány korábbi kommunikációs kedvencei, Csetényi Csaba és Kuna Tibor is részt kaptak, de a kegyvesztettnek tűnő vállalkozók cégeit kizárták, mivel a Közbeszerzési Hatóság szabálytalanságokat tárt fel náluk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!