3p

Az első félévben csökkent az Allianz Hungária bruttó díjbevétele az elmúlt év azonos időszakához képest, s a különadó miatt kisebb volt a tényleges működési nyeresége is: a társaság bruttó díjbevétele 85,2 milliárd forint volt, a működési nyereség pedig 5,5 milliárd forintot tett ki.

A társaság csütörtöki közleménye idézi Kisbenedek Pétert, a  magyarországi cég elnök-vezérigazgatóját, aki kiemelte, hogy a bankadótól megtisztított működési nyereség 2011 első hat hónapjában 0,8 milliárd forinttal 9,9 milliárd forintra emelkedett a bázishoz képest. A profit 10 százalékos növekedése elsősorban az előző évinél kedvezőbben alakuló károknak és a hatékonyabb működésnek köszönhető.

Az Allianz Hungária vagyon- és balesetbiztosítási üzletágának bankadótól megtisztított működési eredménye az előző félévvel összehasonlítva 20,4 százalékkal 8,3 milliárd forintra emelkedett, míg a különadót beszámítva 33,1 százalékkal 4,6 milliárd forintra esett vissza.

Magyarországon az árverseny, illetve a szűkülő gépjárműpiac miatt az Allianz nem-élet díjbevétele 56,2 milliárd forintot ért el az első félévben, 15,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Ennek ellenére az Allianz a nem-életbiztosítások területén 27,3 százalékos piaci részesedéssel őrzi első helyét a Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint.

Tavaly az első félévben az Allianz Hungária nem életbiztosítási üzletágának díjbevétele 66,6 milliárd forint volt, ami 6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi időarányos 71 milliárd forinthoz képest. Az üzletág működési eredménye 2010. első félévében 35 százalékkal, 6,9 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakában elért 10,7 milliárd forinthoz képest.

Az élet-és egészségbiztosítási területen második helyen van az Allianz Hungária. Az ebből származó díjbevétel 29 milliárd forintra esett vissza a 2010 első felében elért 35,6 milliárd forintról. Ezt a társaság az alacsonyabb egyszeri díjas díjbevétellel magyarázta. Az élet és egészség üzletág működési profitja az előző évi 2,1 milliárd forintról 0,9 milliárd forintra csökkent elsősorban a különadó miatt.

A közlemény szerint az idén az Allianz csoport nyugdíjpénztári és eszközkezelési üzletága a vállalatcsoport kelet-európai országaiban bővült, kivéve Magyarországon. A közlemény emlékeztet arra, hogy  Magyarországon 2011 második negyedévében a magán-nyugdíjpénztári vagyon nagy részét - 1,4 milliárd euró értékben - átadták az államnak.

Az Allianz Magánnyugdíjpénztár által kezelt vagyon emiatt 23,9 milliárd forintra csökkent, s csak 11.115 tag maradt az Allianznál. A társaság sem a kezelt vagyon nagyságát, sem a korábbi taglétszámot nem közölte.

Az  önkéntes nyugdíjpénztári vagyon is mérséklődött, 0,9 százalékkal 112,7 milliárd forintra a szolgáltatási igények megnövekedett száma miatt. Az önkéntes pénztári taglétszám közel ugyanennyivel, 1,3 százalékkal csökkent, így a negyedév végén a taglétszám 224.549 fő volt, amivel a piac második legnagyobb szereplője az Allianz.

Az Allianz csoport jelenleg biztosítót, nyugdíj- és egészségpénztárt, bankot, biztosításközvetítő céget és alapkezelőt is működtet Magyarországon.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!