2p

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 5,6 milliárd forintot, költségvetésének 25 százalékát fordította a fenntartási munkálatok elvégzésére az idén, tavaly ez az összeg 5,9 milliárd forint volt - közölte az ÁAK Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a 300 millió forintos költségmegtakarítás a versenypályázatoknál elért alacsony áraknak és a költségtakarékos, környezetbarát technológia bevezetésének köszönhető. A fenntartásra fordított összegből 2,6 milliárd jutott az utak felújítására, 1,5 milliárd hídfelújításokra és mintegy 1,5 milliárd forint az egyéb fenntartási tevékenységekre.

Az idén összességében 45 kilométernyi burkolatfelület cseréjét és 55 híd felújítását végezték el az ÁAK Zrt. által kiírt közbeszerzési pályázatokon nyertes vállalkozók. A beruházások mellett több vízmegállásos és balesetveszélyes hely átépítésére került sor az M3 és M30 autópályán, illetve az utak kopórétegén keletkező hézagok megszüntetésére is figyelmet fordítottak.

Néhány kisebb beruházás és a 2006-ról áthúzódó hídfelújítások már áprilisban elkezdődtek, a jelentősebb munkálatok májusban indultak. A közlemény hangsúlyozza, hogy a felújítások előkészítésekor, az elsődleges szempont a forgalom minél kisebb zavarása és a gyors megvalósítás volt.

A közlemény két idei beruházást emel ki, az egyik az M1-es autópálya 145. és 160. kilométerszelvénye közötti szakaszának burkolatfelújítása, ahol úgynevezett Remix technológiát alkalmazva az aszfalt újrafelhasználásával 20 százalékos megtakarítást értek el.

A másik kiemelt beruházás az M7-es autópálya törökbálinti szakaszának burkolatfelújítása volt a Balaton felé vezető oldalon, ez a magyar autópálya-hálózat legnagyobb forgalmat lebonyolító része. Az augusztus utolsó harmadától szeptember közepéig tartó építkezés idejére a szakemberek M1-es autópályát és az M0 autóutat jelölték ki terelőútként az autósok számára, a munkálatok a forgalom lehető legkisebb zavarásával folytak.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!