2p

A nyertes ezúttal Balásy Gyula két cége lett.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül bonyolította le a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja azt a közbeszerzést, melyben szerettek volna partnert találni az új Puskás Ferenc stadionnal kapcsolatos kommunikációs tevékenységhez - derül ki az összefoglaló tájékoztatásból, amit a közbeszerzési hatóság adatbázisába töltöttek fel.

Hogy az eljárást a Rogánhoz tartozó hivatal folytatta le, azt jelenti, hogy a lehetséges nyertes 3 szereplő közül kerülhetett ki: a Kuna Tiborhoz kötődő Young&Partner, Trinity és Spirit Nyomda trió, a Csetényi Csaba tulajdonában lévő Network 360 Kft. és az Affliliate Kft. duó, valamint a Balásy Gyula érdekeltségében lévő New Land Media és a Lounge Design duó pályázhatott a munkára.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A nyertes az utóbbi lett, így nettó 60 millió forintos keretösszegen belül ők lehetnek azok, akik az új Puskás Ferenc Stadion építésének idei évi kommunikációs tevékenységét, a reklámügynökségi, PR- és médiaügynökségi feladatokat elvégezhetik.

A munkába a megszokott két alvállalkozójukat is bevonják, a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet Kft.-t, illetve a p2m Consulting Kft.-t. A szerződést hamarosan megköthetik, a szerződéskötési moratórium ugyanis április 23-án jár le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!