TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Felújítja a Budapest Airport a ferihegyi Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es kifutópályának betonját, pályavilágítását és elektronikus leszállító rendszerét (ILS) - közölte a társaság szerdán.

A Budapest Airport 620 millió forintot költ a feladatra, a munkák hétfő reggel 8 órától indulnak és még a nyári utazási csúcsidőszak előtt befejezik. Hétfőtől várhatóan három hétre lezárják a 3,7 kilométer hosszúságú kifutópályát és a hozzá kapcsolódó gurulóutakat.

A zárás ideje alatt az érkező és induló repülőgépek az 1-es pályát használhatják, emiatt némileg megnőhet a leszállás utáni, illetve felszállás előtti gurulás ideje.

A karbantartás során a betonfelület és a közte lévő dilatációs hézagok legkisebb hibáit is kijavítják. A Budapest Airport úgy időzítette a munkálatokat, hogy a beton javításával egy időben végezzék el a fénytechnika, a navigációs rendszerek, az elektromos ellátás és a vízelvezető csatornahálózat karbantartását is, így a lehető legrövidebb időre kell csak egy-egy kifutópályát lezárni.

MTI

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.