2009. július 14. 12:16

Új logisztikai központot épít a Magyar Posta Zrt. Gödöllőn, a 6 milliárd forintos saját beruházás megvalósítására ez év őszén közbeszerzési eljárás keretében választják ki a legalkalmasabb jelentkezőt - mondta a társaság vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján.

Szűcs Ildikó elmondta, hogy az immár második logisztikai bázis megvalósítását a 2013-tól életbe lépő európai postai liberalizáció után várhatóan kiéleződő verseny indokolja. A lépés tartáshoz tovább kell javítani a szolgáltatások színvonalát. A magyar posta már most is eredményes, az európai összehasonlításban az országok közötti rangsorban a 6-7. helyen áll. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy például az elsőbbségi küldemények 93-94 százaléka már most a feladás másnapján elér a címzetthez, holott a nemzetközi előírás csupán 85 százalékot ír elő - tette hozzá.

A várhatóan 2011 második félévében üzembe álló új, 13 ezer négyzetméteres csarnokban berendezkedő levélfeldolgozó központ, mint logisztikai bázis a keleti országrészt szolgálja majd ki, amíg a nyugati régiók automatizált levélfeldolgozása továbbra is a 2004-ben elkészült budaörsi hasonló központ feladata - utalt rá a vezérigazgató. A gödöllői helyszínt egyébként 14 megvizsgált területből választották ki, végül az M3-as autópálya és az M0-ás körgyűrű közelsége miatt hozták meg a végleges döntést.

Szűcs Ildikó a további fejlesztésekről szólva kiemelte: a tavaly 8 milliárd forintos adózás előtti nyereséget elkönyvelő társaság ez évben 50 posta hivatal korszerűsítését végzi el. E hivatalokban a bankoknál megszokott kényelem várja majd az ügyfeleket - hívta fel rá a figyelmet.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere elmondása szerint az új bázishoz a telket 180 millió forintért az önkormányzat adta el a postának. Itt 700 új munkahely létesül majd, ami elsősorban a környékbeli településeken élők megélhetési gondjain enyhíthet. Gödöllőn ugyanis a munkanélküliség jelenleg alig éri el a 3 százalékot, ami jobb az országos aránynál - emelte ki.

MTI/Menedzsment Fórum