2p

Az amerikai McDonald's óriáslánc Kínában meglévő 1.400 étterme mellé 225-250 új megnyitását tervezi az idén, és a jelenlegi 80 ezres létszámát 70 ezerrel növeli.

A munkaerő-toborzást a hétvégén kezdte meg a McDonald's, amely - közleménye szerint - ezzel is nagyra törő terjeszkedését akarja biztosítani. A vállalat tervei szerint 2012 végére több mint 1.600, 2013 végére pedig már 2.000 McDonald's étterem szolgálja majd ki a középosztály növekedésével párhuzamosan bővülő kínai igényeket.

A gyorséttermi dolgozóknak az éttermekben kifüggesztett álláshirdetés szerint a vállalat óránként 10 jüan (370 forint) fizetést és évi 13 havi bért ajánl, illetve társadalombiztosítási járulékot is fizet és teljesítmény alapján bónuszt ad.

"Az éttermi kiszolgáló személyzet mellett menedzsment pozíciókra főiskolásokat és egyetemistákat keresünk, akiknek versenyképes béreket és egyéb ösztönzőket kínálunk" - mondta Lin Huj-zsong (Lin Huirong), a vállalat emberi erőforrásért felelős helyi vezetője.

A munkaerő-állomány felduzzasztását a Kínában az elmúlt években a versenytársak növekedésének hatására éleződő verseny, a munkaképes korú lakosság arányának növekedése, a képzett munkaerő hiánya és a tehetségek elszívásának veszélye is indokolttá teszi - a demográfiai trendek ugyanis a jelenleginél nagyobb nehézségeket vetítenek előre a következő években.

A gyorsétterem-láncok közti versenyt 40 százalékos piaci részesedésével jelenleg a Kentucky Fried Chicken vezeti, amelynek már több mint háromezer étterme van Kínában, és összesen mintegy 250 ezer főt alkalmaz. A KFC a helyi piachoz alkalmazkodásban adott mintát, és agresszív terjeszkedésével nyert elsőséget magának. A McDonald's évek óta próbálkozik a második helyről felkapaszkodni, jelenleg 16 százalékos piaci részesedést tud magáénak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!