2p

Az Észak-magyarországi régió három megyéje - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - 2008-ig 78 milliárd forintra pályázhat a regionális operatív program keretében - mondta Szabó György, a régió fejlesztési tanácsának elnöke pénteken miskolci sajtótájékoztatóján.

A fejlesztési tanács pénteki ülésén elfogadta a régió 2007-2008-as évekre kidolgozott akciótervét, ezt társadalmi vitára bocsátják, az egyeztetések után válnak majd véglegessé - mondta Szabó György.

Közlése szerint az operatív program céljai a régióban a versenyképes gazdaság megteremtése, a turisztikai potenciál erősítése, a településfejlesztés, a humán közösségi infrastruktúra fejlesztése, valamint a térségi közlekedés fejlesztése. E célokra a 2007-2008-ban 78 milliárd forint értékű uniós forrás juthat, amelyet pályázat útján nyerhetnek el az önkormányzatok, civilszervezetek, vállalkozások.

A bürokrácia meglehetősen körülményes és lassú Brüsszelben is, ugyanakkor a pályázatok egyeztetésében Magyarország jár a legegyenletesebb és leggyorsabb úton, és a legelőbb tart az új tagállamok között - hangsúlyozta az elnök, aki kitért arra is: arra számítanak, hogy május végén lezárulhat a kormányzat, a régiók és Brüsszel között az egyeztetés.

Szabó György ugyanakkor úgy fogalmazott: a brüsszeli kívánalmak többségét - amelyet a regionális operatív programmal kapcsolatban megfogalmaztak nem támogatják. Az unió azt igényelte, hogy az ágazati programokból "több feladat jöjjön le a regionális programokba, de ehhez többletforrást nem biztosítana". Álláspontunkat meg tudjuk védeni - tette hozzá.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!