A beruházás első ütemének keretében, mintegy 750-800 millió forintos beruházással, jövőre már mintegy 50 dolgozót foglalkoztató, összesen 2500 négyzetméter alapterületű gyártóbázist, valamint egy irodai szárnyat kívánnak felépíteni. Günter Bonhoff elmondta: a Köln közelében több mint harminc éve különböző mérőműszerekhez, valamint víz- és gázkészülékekhez alkatrészeket gyártó társaságnál tavasszal döntöttek úgy, hogy elsősorban a kézimunka-igényes alkatrészek gyártását külföldre telepítik.
Úgy tervezik, hogy a hajdúsági üzemben különböző műanyag alkatrészeket is készítenek majd, s itt lesz a cég regionális elosztó központja is. Azért választották az ország keleti felét, mert a cég középtávú terveiben egy romániai elosztó központ, illetve később egy ottani gyártóbázis felépítése is szerepel. Bonhoff közölte, hogy néhány héten belül szeretnék létrehozni magyar cégüket, amely a beruházást megvalósítja s az üzemet működteti.
Olyan méretű területet vásárolnak, amely a gyártóbázis további bővítését is lehetővé teszi. Várhatóan 2010-ig egy újabb, ezer négyzetméteres csarnokot építenek majd, ezzel párhuzamosan a dolgozók számát 80-90-re növelik. A cég tulajdonosa szerint nem kizárt, hogy idővel további alkatrészek gyártását is Magyarországra hozzák, értesült a Napi Gazdaság.