2p

A sármelléki Fly Balaton nemzetközi regionális repülőtér utasforgalma két év alatt megnégyszereződött, 2006-ban elérte a 80 ezret - közölték a légikikötő vezetői.

Dinamikusan nőtt a sármelléki reptér forgalma, tavaly már 80 ezer utast fogadott. Az egész éven át működő sármelléki nemzetközi repülőtér üzemeltetési igazgatója, Benkő Attila szerint Európa legnagyobb diszkont légitársaságának, az ír Ryanairnek a megjelenése nagyságrendi változást hozott tavalytól a légiforgalomban, hiszen részben e társasághoz kötődik az utaslétszám látványos növekedése.

"Velük együtt hatra nőtt a légi közlekedési partnereink száma, s így a menetrend szerinti, valamint a rendszeres charterjáratok Európa 10 nagyvárosával kötnek össze bennünket. Az eddigi rekordot jelentő tavalyi 80 ezres utasforgalmunk zöme német és angol relációból származott" - hangsúlyozta Benkő Attila.

Fontos tényként említette a vezető, hogy a járatszám növekedésével párhuzamosan mérséklődött az utazások főidény jellege, mert a zalai fedett gyógyfürdők, termálszállók egész évben fogadóképesek. Az üzemeltetési igazgató további fellendülést vár a 2007-es évtől, amelyet legalább 2-2 új menetrend szerinti, illetve charterjárat indítása is jelez.

Áprilistól a Hamburg-Düsseldorf-Frankfurt útvonalat "felfűző" 50-120 személyes Lufthansa-gépek landolnak Sármelléken, júliustól pedig heti két járatot indít a Germanwings német társaság Berlin-Schönefeldről. Két charter-útvonalat is avatnak: májustól Amszterdamból hetente érkeznek gépek, majd júniustól Bulgáriába indulnak tengerparti charterjáratok. Jelenleg finn és orosz partnerekkel is tárgyalnak, de ezek kimenetelétől függetlenül a 100 ezres utasforgalom átlépése az idei cél.

A tervek szerint még 2007 végén megépül a légi teherszállítási (air cargo) bázis. A Fly Balaton fejlesztési igazgatója, Richter Richárd közlése szerint új fejezetet és lehetőségeket nyit a sármelléki repülőtér működésében a kétszintes, 2200 négyzetméter alapterületű és kamionparkolóval, külön vámszolgálattal rendelkező teherforgalmi bázis. Ennek kivitelezése a második félévben indul, a repülőteret üzemeltető ír-magyar Cape Clear Aviation Kft. közel 400 millió forintos beruházásával.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!