2p

2008-ban 8500 új munkahelyet tervez létrehozni a jelenleg is 329 ezer főt foglalkoztató Volkswagen.

Átalakítási programját követően az idén már 8500 új munkahely létesítését tervezi a Volkswagen-csoport világszerte. Az úgynevezett "Strategie 2018" néven bevezetett hosszú távú intézkedési csomagja keretében kívánja a Volkswagen vezetősége az új álláshelyeket létrehozni.

A vállalat humánerőforrás vezetőségének bejelentése szerint a létszámnövelés 50 százalékát németországi egységeiknél tervezik, ahol napjainkban is 169 ezer főt foglalkoztat az autógyártó konszern, míg a társaság teljes létszáma 329 ezret tesz ki.

A német egységeknél elsősorban a felsőfokú képzettségű munkaerőbázis létszámának fejlesztésére fognak koncentrálni. Horst Neumann, aki a dpa-nak nyilatkozott, jelezte azt is, hogy a cég bérrendszerét szintén szeretnék megreformálni, összhangban a "Strategie 2018" néven elfogadott hosszú távú tervvel, amelynek célja az ügyfél-elégedettség és a minőség további javítása, hogy a VW a világ legjobb autógyártói közé tartozzon.

Történelme legjobb teljesítményének nevezte tavalyi 6,5 milliárd eurós adózás előtti eredményét Volkswagen. A cég kiemelte, hogy a megelőző évinél mennyiségben 7,9 százalékkal több autót, 6 millió feletti számú járművet értékesített, és tavalyi árbevétele 108,9 milliárd euró volt a 2006. évi 104,9 milliárd után.

Az adózott eredmény több mint felével 4,12 milliárd euróra növekedett tavaly, az üzemi eredmény még nagyobb arányban - mintegy megháromszorozódva - 6,15 milliárd euróra bővült, a rendkívüli tételek beszámításával.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!