2p

Az országban eltérő mértékben ugyan, de február végéig várhatóan mindenütt emelkednek a sütőipari termékek árai 8-15 százalékkal - tájékoztatta Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke hétfőn az MTI-t.

Van, ahol már drágább

Már most is vannak térségek, ahol a pékek drágábban adják termékeiket. Ezek a területek az Alföld középső része, valamint a Dunántúl egyes térségei. Itt a pékek a kenyér átadási árát öt-tíz százalékkal, míg a péksüteményekét átlagosan több mint tíz százalékkal már emelték - mutatott rá Ilonka Boldizsár.

A pékszövetség vezetője szerint az ártárgyalások a kereskedőkkel a hónap végére mindenütt befejeződnek, és ekkortól várhatóan mindenhol drágább lesz a kenyér és a péksütemény. Az áremelést Ilonka Boldizsár az emelkedő liszt-, energia- és segédanyag-árakkal, valamint a minimálbér növekedésével, továbbá az infláció meglódulásával indokolta.

Kitért arra is, hogy a multinacionális kereskedelmi láncok még általában ellenállnak az árnövelési kísérleteknek, ám szerinte végül is ezek a bolthálózatok is beadják a derekukat, és itt is megemelt sütőipari árakkal találkozhatnak a vásárlók. Ilonka Boldizsár arról nem tudott információt adni, hogy a kiskereskedelmi árak mennyivel nőnek, mivel azokat a kiskereskedők alakítják.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!