2p

Január utolsó napjaiban - különösebb fennakadás nélkül - több mint 710 ezer bevallás érkezett elektronikusan az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH) - mondta Nagy József, az adóhatóság titkársági főosztályának vezetője.

Az idén januárban összesen több mint 1,5 millió bevallást nyújtottak be elektronikusan. Tavaly egész évben érkezett nagyjából hárommillió bevallás. A múlt évi több mint 50 ezerrel szemben az idén már 700-800 ezer cégnek kell elektronikusan teljesítenie bevallási kötelezettségét.

A januári tapasztalatok azért is fontosak voltak, mert a hónap utolsó napjáig jelentős számú e-bevallást vártak, ugyanis a jogi személyiséggel rendelkező vállalkozásoknak január 31-éig kellett beküldeniük éves összesítőiket.

A Pénzügyminisztérium (PM) sajtóközleményében sikeresnek ítélte a rendszer főpróbáját. "A rendszer megfelelt a követelményeknek, az óránként érkező tíz-húszezer bevallást az ügyfélkapu folyamatosan jó ütemben fogadta és juttatta tovább az APEH e-bevallásra szolgáló portálja számára" - áll a PM közleményében.

Nagy József elmondta: az adózók és a könyvelőirodák megfogadták az APEH tanácsát, és jóval a határidő előtt megkezdték a bevallások beküldését. Január 24-e óta folyamatosan növekedett a beérkező bevallások száma, ez is hozzájárult ahhoz, hogy különösebb problémák nélkül sikerült fogadni a hatalmas adatáramot - tette hozzá.

Hétfőn hetvenezer, kedden 150 ezer, szerdán pedig mintegy kétszázezer e-bevallás érkezett az adóhivatalhoz. A tavaly megszokottól eltérően - amikor a munkaidő kezdetétől a végéig folyamatosan emelkedett a benyújtások száma - most a munkaidő után voltak a legaktívabbak az adózók, illetve képviselőik.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!