A menedzser tevékenységének köszönhetően 2006-ban is sikerült egyben tartani a Volán-társaságokat. Az egységes irányításból számos pozitívum adódik, például egyszerűbb és olcsóbb így az eszközbeszerzés.
A társaság - a MÁV-val szemben - nem utolsósorban Saslics Elemérnek köszönhetően eredményes, miközben a cég a nyugat-európainál lényegesen alacsonyabb viteldíjakkal dolgozik. A vállalat rugalmasságát jelzi a közelmúltbeli bejelentés is, miszerint a Volán felkészült a vasútvonal-megszüntetések miatti kereslet-növekedésre. Saslics Elemér a MÁV és a Volán tarifarendszerek és kedvezmények összehangolása mellett több ízben is kiállt.
2006-ban a cégek saját forrásból és tulajdonosi tőkejuttatás felhasználásával közel hatszáz buszt - ebből 140 használtat - helyeztek forgalomba. Újdonság volt, hogy júniustól mobiltelefonon is lehet jegyeket venni a Volán-járatokra.
A cégek részvényeit az ÁPV Zrt. az ígéretek szerint rövidesen a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak adja át, amely vagyonkezelési szerződést köt majd a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal.