Hetedik éve a floridai székhelyű amerikai gyártó magyarországi vállalatának a vezetője. A cég kezdetben szabad kezet adott neki, és egyedüli alkalmazottként kezdte a csapatépítést, a termelés beindítását. Annak idején Budapestről egymagában költözött le Tiszaújvárosra az üzlet beindítása érdekében.
2006-ra a vállalat több mint 3 ezer alkalmazottal dolgozik Tiszaújvárosban, igazi "high-tech" elektronikai központtá vált, és éves árbevétele meghaladja a 230 milliárd forintot.
Kiemelkedő teljesítménynek számít, hogy a cég 2006-ban a nehéz gazdasági körülmények ellenére is képes volt megháromszorozni árbevételét. Vitvera László állítólag - jelleméből adódóan - egy olyan céget hozott létre, ahol a munkatársak baráti kapcsolatban állnak egymással. Az induló csapat nagy része a mai napig a gyárban dolgozik. Számos egyéb mellett például a helyi sportéletet is támogatja.