"A tervei szerint a politikától végérvényesen csak 2010-ben vonul vissza az SZDSZ volt elnöke" - olvasható a közleményben, amely kitér arra, hogy Kuncze Gábor idén márciustól visszatért eredeti mérnöki végzettségéhez, a társaság felügyelő-bizottságának élén tevékenykedik, operatív feladatokat nem lát el.
Kuncze Gábor a felkérést a Deutsche General Bautól kapta. A politikus a közlemény szerint úgy fogalmazott, hogy a rendszerváltás óta a TóPARK projekt az egyik legizgalmasabb és legeredetibb fejlesztés, ami Magyarországon elindult.
"Ez számomra szakmai szempontból nagyon vonzó, emellett a beruházás későbbi gazdaságpolitikai hatásai is foglalkoztatnak. Ezért döntöttem úgy, hogy elfogadom a felkérést, és nagy örömmel veszek részt a projekt sikeres megvalósításában" - jelentette ki a közlemény szerint Kuncze Gábor.
A BIA Zrt. egy infrastruktúrafejlesztő cég, amely a Deutsche General Bau csoport leányvállalata. A Deutsche General Bau 2006-ban nyerte el a TÓPARK projekt első fejlesztési ütemén belül kialakításra kerülő nettó 70 ezer négyzetméter alapterületű irodapark és nettó 107 ezer négyzetméter alapterületű bevásárlóközpont generál-kivitelezési feladatait.
További karrierhíreket az mfor.hu Egyről a kettőre rovatában talál.