1p

Jelentősen átalakulhat a könyvvizsgáló, tanácsadó cégek piaca a következő egy-két évben a Napi Gazdaság által megkérdezett szakértők szerint, akik úgy vélik: kettős nyomás alá kerülnek a könyvvizsgálók, hiszen több feladatuk lesz, ám ezeket rövidebb határidővel és valószínűleg alacsonyabb díjszabás mellett kell majd elvégezniük.

A lap szerint a gazdasági válság okozta vihar nyertesei az úgynevezett feltörekvő cégek, vagyis a Big 4 (a négy legnagyobb könyvvizsgáló, a Deloitte, az Ernst & Young, a KPMG és a PricewaterhouseCoopers ) utáni társaságok lehetnek, amelyek éppen a Big 4 rovására javíthatnak pozíciójukon. Ezek a cégek ugyanis a legnagyobbakhoz mérhető minőségű munkát tudnak végezni, ugyanakkor jóval alacsonyabb díjazással működnek, ami jelentős fegyvertény lehet, hiszen a vállalatok kiadáscsökkentő intézkedései a könyvvizsgálat és tanácsadás díjait is érintik.

A szakértők szerint ugyanakkor a legnagyobb, tőzsdén is jegyzett vállalatok továbbra is elkötelezetten ragaszkodnak majd a Big 4 valamelyikéhez.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!