3p

A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyrt. 2010-ben 965 millió forint adózás előtti veszteséget könyvelt el, ami több mint kétszerese a 2009-es 407 milliós negatív eredménynek, miközben bevételei egy százalékkal csökkenve 42,921 milliárd forintot tettek ki - közölte a társaság a BÉT honlapján közzétett gyorsjelentésében.

A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált, nem auditált jelentés szerint a múlt év negyedik negyedévében az adózás előtti eredmény 1,545 milliárd forint mínuszt mutat, szinte azonos a 2009. IV. negyedévi 1,566 milliárd forintos veszteséggel.

A tavalyi év utolsó negyedévében a társaság bevétele 9,7 milliárd forint volt, 4 százalékkal több a bázis időszak adatánál.

A Danubius 2010. évi gyorsjelentése szerint a  készpénztermelő képességet mutató kamat- és adófizetés, amortizáció és értékcsökkenés előtti nyereség (EBITDA) a múlt év egészében 15 százalékkal, 4,854 milliárd forintra csökkent.

A társaság által kiadott jelentés rögzíti: az összes működési és egyéb bevétel 2010-ben 1 százalékos csökkenés mellett 42,921 milliárd forint volt. A forint-euró árfolyam változásának, valamint a vulkáni hamu okozta nettó árbevétel kiesésnek együtt jelentős negatív hatása volt a 2010-ben elért árbevételre 2009 azonos időszakához viszonyítva, az euróban kimutatott bevétel viszont meghaladta a tavalyi időszak szintjét.

A szállodacsoport foglaltsága 2010. évben 60 százalékos volt a 2009-es 58,9 százalékkal szemben, ez a harmadik negyedévben elért jelentős felfutásnak köszönhető, amely rendszeresen a csoport legerősebb negyedéve.

A társaság magyar szegmensének bevétele 2010. évben 25,2 milliárd forintot tett ki, ami két százalékos csökkenést jelent, főként a szállodai és vendéglátó szolgáltatás visszaesése miatt. Ez a szállodákban és a Gundel étteremben is azért következett be, mert lényegesen kevesebb rendezvényt szerveztek a múlt évben. A szállodák foglaltsága 1,7 százalékponttal, 55,5 százalékról 57,2 százalékra növekedett. Az üzemi eredmény 0,6 milliárd forint veszteséget mutat, összehasonlítva a 2009. évi 0,1 milliárd  forint veszteséggel, mivel a bér- és egyéb működési költségeken történő megtakarítás részben ellensúlyozta az alacsonyabb bevétel negatív hatását.

A Danubius részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A papír a keddi tőzsdenapot 2,13 százalékos csökkenéssel, 3,910 forinton zárta. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 4740 forint, a legalacsonyabb 3100 forint volt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!