A Szonda GFK és az Edison Media Research rádióhallgatók között készített reprezentatív kutatást a Danubius Rádió számára. A kutatásból kiderül, hogy a rádió hallgatás során melyek a legfontosabb tényezők a hallgatók számára. Az első helyre a széles zenei paletta (90 százalék tartotta a legfontosabbnak) került. Ezt követte fontossági sorrendben a sok zene megszakítás nélkül (77 százalékkal), majd, hogy a hallgató környezetéről mondjon el híreket (74 százalékkal). A szórakoztató és vicces reggeli műsorvezetőt is sokan (68 százalék) tartották fontosnak, melyet az új zenék játszásának fontossága (58 százalék), majd a zenei kívánságműsor (47 százalék) követett.
A rádiós piac szereplőiből a hallgatók szerint a legjobb műsort sugárzó rádió a Danubius Rádió 43 százalékkal, őt követi a Sláger Rádió 38 százalékkal, derül ki a kutatásból. A kutatásban zenei műfajok szerint is elemezték a rádiózási preferenciákat. Napjaink zenéinek szinte valamennyi stílusában, úgy, mint pop, rock, rap, tánczenék, a Danubius bizonyult a megkérdezettek körében a legjobb zenei adónak.
Bartucz László vezérigazgató az eredmények kapcsán azt emelte ki, hogy 2007 első negyedévének adatai alátámasztják a közvéleménykutatást. Mint hangsúlyozta, a 18-49 évesek célcsoportjában a Danubius Rádió hallgatottsága (Rating) 8,8 százalékkal, az elérés (Reach) 2,9 százalékkal, míg a közönségarány (Share) 6,6 százalékkal növekedett. Ezzel párhuzamosan a Danubius Rádió hallgatásával eltöltött átlagos idő 38 perccel emelkedett.