3p

A szakszervezetek álláspontja szerint az ISD Dunaferr Zrt.-nél nincsen ezerötszáz fölösleges állás, a leépítés a kohászati technológia ellehetetlenüléséhez vezet - jelentette ki a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn Dunaújvárosban.

Gaskó István ugyanakkor hangsúlyozta: a kormány és a szakszervezetek együttműködnek a bejelentett létszámleépítés miatt kialakult konfliktus kezelésében. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár hétfőn a cég dunaújvárosi gyárában a Liga Szakszervezetek elnökével, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével és az üzemi tanács elnökével folytatott megbeszélést.

A Liga Szakszervezetek elnökének közlése szerint a csoportos létszámleépítés előtti eljárásokat a menedzsment eddig nem kezdeményezte. Szerinte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a cégnél tett hétfői látogatásának célja azt volt, hogy megismerje a szakszervezeteknek a Dunai Vasmű helyzetéről kialakított álláspontját. Ez azonban korlátozott, mivel a menedzsment a szakszervezetet eddig nem tájékoztatta a kialakult helyzetről, az érdekvédelem "esetenként a sajtóból többet tud meg", mint az érintettektől - jegyezte meg. A foglalkoztatási nehézség enyhítésére látszanak megoldások, de ezeknek a részleteit még ki kell dolgozni - tette hozzá.

A szakszervezetek számára a legfontosabb a munkahelyek megtartása, a munkavállalók érdekében készek a kompromisszumokra - mondta, hozzátéve, hogy jelenleg érdemi megkeresés nem érkezett. Szavai szerint az eddig szóba került átképzés csak végső megoldás lehet. Bíznak abban, hogy a vezérigazgató júniusi kohásznapon tett bejelentése megvalósul. Közlése szerint akkor a szakszervezetek és a munkavállalók lemondtak a karácsonyi pénzük kifizetéséről a kohófelújítás érdekében. Ha a beruházás idén nem valósul meg, a kohászoknak jár a karácsonyi pénz - közölte.

Borbély Zoltán, a cég központi üzemi tanácsának elnöke úgy vélte, hogy az elbocsátott dolgozók a környéken nagyon nehezen találhatnak állást, mivel a kohászat speciális szakma. Szerinte rövid távon az ISD Dunaferr Zrt. alapítványa által felajánlott megoldás segít az embereken, eszerint a leépített dolgozók bérük 80 százalékát megkapják egy évig, és átképzést biztosítanak a részükre. Egy éven túl a politika szereplőinek a munkahelyteremtésre kell fókuszálniuk - vélekedett.

Borbély Zoltán szerint a cégtől zömében középkorú nőket fognak elbocsátani, akik közül keveset tudnak majd alkalmazni a Hankook gumiabroncs gyárában. Kitért arra is, hogy a szellemi és fizikai dolgozók aránya a Dunaferrnél 70-30 százalékos a fizikai dolgozók javára, de elképzelhetetlennek tartotta a szellemi munkaerő ilyen mértékű leépítését. Elmondta azt is: a tulajdonos 10 napja még azt közölte az üzemi tanáccsal, hogy nem hajt végre tevékenységkiszervezést, viszont enélkül nem lehet végrehajtani a csökkentést.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!