1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A EuroWeb Internetszolgáltató Rt. 2003-ban várhatóan 1,8 milliárd forint árbevételt ér el, ez az eredmény mintegy 6 százalékkal haladja meg a 2002-es 1,69 milliárd forintot.

Menedzsmentfórum

A EuroWeb Internetszolgáltató Rt. 2003-ban várhatóan 1,8 milliárd forint árbevételt ér el, ez az eredmény mintegy 6 százalékkal haladja meg a 2002-es 1,69 milliárd forintot.

Az MTI-nek nyilatkozva Szalay-Bobrovniczky Kristóf cégvezető elmondta, hogy az internetes béreltvonali piacon 8-10 százalékos, az ADSL területén pedig 3,5 százalékos részesedéssel bírnak (Az Axelero Rt. vezérigazgatója, Drajkó László júliusi tájékoztatása szerint cége az idei év első félévében megduplázta ADSL előfizetőinek számát). A EuroWeb a magyar piacon Neophone néven előrefizetett (pre-paid) telefon- és internetkártyát is forgalmaz, és ebből eddig több mint 300 ezret adtak el, számolt be az MTI.

Kapcsolodó anyakok:
Szélessávú európai víziók
ADSL-en sugározzák a tv-műsort

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!