Furulyás Ferenc ezt abból az alkalomból mondta el, hogy a fennállásának hatvanadik évfordulóján öt kontinens 50 országát meglátogató Ferrari karaván a székesfehérvári vállalathoz is ellátogatott.
A székesfehérvári üzemben 150-féle termékből évi 200 ezer darabot készítenek és szállítanak a Ferrari stratégiai partnereként dolgozó Alcoa modenai (Olaszország) üzemébe, ahol a Ferrari több gépkocsitípusának alvázait készítik - ismertette Furulyás Ferenc. A Székesfehérváron készült termékeket a gépkocsik szerkezeti vázába építik be.
Az Alcoa 1993-ban hajtotta végre első magyarországi befektetését a székesfehérvári Könnyűfémműben. Jelenleg nyolc gyáregység működik már az Alcoa - Köfém Kft.-n belül. A cég a hatodik legnagyobb beruházó és a 15. legnagyobb munkaadó az országban. Az exportőrök között a nyolcadik helyet foglalja el. Árbevétele 1993-2006 között megnyolcszorozódott, tavaly 1,4 milliárd dollár volt, amelynek 94 százaléka exportból származott.