2p

A GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari vállalattal írt alá stratégiai megállapodást a kormány pénteken.

A GSK 2003 óta van jelen Magyarországon, ekkor vásárolta meg Gödöllőn az egykori Human gyógyszergyár nagy hagyományokra visszatekintő vakcinagyártó üzemét. A meglévő gyártási tevékenység korszerűsítése és kapacitásbővítése mellett a GSK zöldmezős beruházással új vakcinagyárat is épített.

A 130 millió euró befektetéssel épült, 2006-ban átadott vakcinagyár egyike a vállalat stratégiailag kiemelt beruházásainak Európában. A termelőbázis a legkorszerűbb technológiai megoldásokat alkalmazza, vakcináit a világ minden pontjára szállítja, így a GSK Magyarország egyik legnagyobb biotechnológiai exportőre.

A GlaxoSmithKline gyógyszeripari csoport három üzletággal van jelen Magyarországon. A gödöllői gyártóbázist a Biologicals üzletág üzemelteti, a GSK Pharma vényköteles gyógyszereket és oltóanyagokat forgalmaz, a Consumer HealthCare részleg pedig vény nélkül kapható gyógyszereket és egészségápolási termékeket forgalmaz. A cég emellett klinikai gyógyszer vizsgálatokat is végez Magyarországon.

A magyar leányvállalat 2013-ban 41,57 milliárd forint árbevételt ért el, és 1,9 milliárdot forintot költött kutatás-fejlesztésre. A GSK Magyarországon több mint 360 embert foglalkoztat közvetlenül, és 345 magyar beszállítóval dolgozik együtt.

A GSK a világ 116 országában van jelen, világszerte 99 500 alkalmazottja van, köztük mintegy 12 ezer kutató. Évente közel négymilliárd doboz gyógyszert és gyógyászati terméket állít elő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!