2p

A Gazdasági Versenyhivatal január 24-én vizsgálatot kezdett a MÁV Zrt-nél, a MÁV Cargo Zrt.-nél, valamint további, a vasúti fuvarozásban érdekelt vállalatoknál esetleges jogsértés ügyében.

A Gazdasági Versenyhivatal január 24-én, csütörtökön versenyfelügyeleti eljárás keretében vizsgálatot kezdett a MÁV Zrt.-nél, a MÁV Cargo Zrt.-nél, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesülésnél, a Győr-Sopron-Ebenfurthi Vasút Zrt.-nél és a CER Közép-Európai Vasúti Árufuvarozási Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-nél a záhonyi határátmenti forgalom lebonyolításával kapcsolatban.

A GVH tájékoztatásából kiderült, hogy 2008. január 24-én a hivatal előzetes értesítés nélküli helyszíni rajtaütést tartott az érintett társaságoknál.

Az eljárás kapcsán vizsgálják azt a gyanút, mely szerint a rendelkezésre álló előzetes információk alapján valószínűsíthető, hogy a felsorolt vállalkozások a MAVE megalakulásától kezdve a liberalizált vasúti árufuvarozási piacon tanúsított magatartásukkal jogsértést követhettek el.

Külön eljárás keretében vizsgálják továbbá, hogy az érintett vállalkozások – kihasználva a meglévő sajátos kizárólagos jogosultsági pozícióikat – piaci magatartásukkal befolyásolták a Magyarországot érintő, ezen belül különösen az ukrán-magyar reláció határkeresztező vasúti áruforgalom piaci versenyét, és ezen keresztül a kapcsolódó piaci szegmensek piaci versenyhelyzetére is káros hatással lehettek.

A MÁV korábbi sajtóközleményében úgy nyilatkozott, "A MÁV Zrt. és a MÁV Cargo Zrt. a vizsgálat során együttműködik a Hatósággal. A vasúttársaságok határozott álláspontja, hogy a fenti kérdésekben a vonatkozó jogszabályok betartásával jártak el".

Menedzsment Fórum  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!