2p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) február elején versenyfelügyeleti eljárást indított a két legnagyobb kártyatársaság, a Mastercard, a Visa, azonkívül huszonöt magyar kártyakibocsátó bank ellen - mondta el Mihálovits András, a hivatal szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön.

Hozzátette: a GVH rendelkezésére álló információk szerint a Magyarországon kibocsátott fizetési kártyákkal végrehajtott vásárlási tranzakciók során felszámított bankközi jutalékról szóló megállapodás valószínűsíthetően alkalmas a verseny korlátozására és torzítására, amennyiben magasabb fogyasztói árakat eredményez, és akadályozza a kártyás fizetés terjedését.

Jelenleg a bankközi jutalék Magyarországon a vásárlási érték 1,2 százalékát teszi ki, ami az európai átlagot tekintve magasnak számít. A jutalék mérséklésére azonban sem a MasterCardnak, sem a Visának nincs lehetősége, mivel az a magyar pénzintézetek közötti megállapodásokra alapulnak.

A szóvivő kiemelte, hogy az eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A versenytörvény szerint ezen eljárásokra biztosított időtartam 180 nap, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal ugyanekkora időtartammal meghosszabbítható.

Mihálovits András közölte: a vizsgálat alapját az Európai Bizottságnak a MasterCarddal szemben hozott 2007 decemberi határozata szolgáltatta, amelyben fél év haladékot adtak a kártyacégnek a versenyszabályokat sértő multilaterális bankközi díjainak módosítására.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!