2p

A Gazprom orosz földgáz-monopólium újra akarja tárgyalni a német E.On csoporttal azt a megállapodást, amelynek értelmében a német vállalat részesedést kap a világ egyik legnagyobb földgázmezőjéből az északnyugat-szibériai Juzsno-Russzkojéban.

A 25 százalék mínusz egy részvényes részesedésért, a tavaly júliusban elért megállapodás szerint, az E.On három év alatt 1,2 milliárd eurót fizet készpénzben a Gazpromnak, és átadta az E.On Ruhrgas magyar gázüzletének kisebbségét, 50 százalék mínusz egy részvény arányban, illetve az E.On Hungária 25 százalék plusz egy részvényét is az orosz gázvállalatnak. A Gazprom viszont most kevesli az árat - a magyar részesedések értékét elemzők annak idején egymilliárd euróra tették -, mert az üzletkötés óta sokat emelkedett a földgáz ára, és ezért jócskán megemelkedett a gázmező értéke, írta hétfői számában a Die Welt az orosz vállalattól származó információkra hivatkozva.

A lap beszámolója szerint a Gazprom most részesedéseket szeretne az E.On erőműveiből, és ha nem lesz megállapodás, még azt sem lehet kizárni, hogy az E.Ont végül kitessékelik a juzsno-russzkojei együttműködésből.

A lap szerint E.On-források is megerősítették, hogy az orosz fél újra akarja tárgyalni a megállapodást.

Április közepén az orosz energiaügyi miniszter egy moszkvai fórumon még úgy nyilatkozott, hogy az idei első félév végéig aláírják a Gazprom és az E.ON-Ruhrgas végleges megállapodását, amely a magyarországi üzletrészekre is kiterjed.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!