2p

A Holcim Hungária Zrt. bizonytalan időre felfüggesztette a Dabasra tervezett cementelosztó építését - erősítette meg Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója, a város alpolgármesterétől származó értesülést kedden.

Márta Irén elmondta, hogy az elhúzódó recesszió az indoka a beruházástól való elállásnak.

A dabasi körzetben öt települést vizsgáltak, ezek közül háromban tart az engedélyezési eljárás. Legtovább Felsőlajos településen jutottak, ahol már elvi építési engedélyt kapott a Holcim.

Szandhofer János dabasi alpolgármester kiemelte: a döntés nagyon érzékenyen érinti Dabast, hiszen az új munkahelyek létesítése mellett évi 30-40 millió forint iparűzési adóbevételre számítottak, amit infrastruktúra fejlesztésre szerettek volna felhasználni.

A Holcim Zrt. a beruházás helyszíneként eredetileg  öt települést vizsgált, majd hármat választott ki, ezek egyike volt Dabas. A cég  2011. augusztus 22-én nyújtott be építési engedély kérelmet a dabasi cement elosztó és logisztikai központ létesítésére. A tervezett beruházás sok környezetvédelmi vitát, és demonstrációt váltott ki. A környező települések lakosai, és civil szervezetek vitatták a kiadott környezetvédelmi engedély eredetiségét is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!