2p

A Lenovo, a számítástechnikai iparág egyik vezető vállalata, bejelentette, hogy a Forma1-es világbajnokságban versenyző AT&T Williams csapat szponzora lesz. A Lenovo bejelentésére a csapat 2007-es versenyautójának bemutatásakor, a Williams Oxfordhoz közeli központjában került sor.

A Lenovo szponzorálja majd a Forma1-es csapatot, az AT&T Williamst. A cég számítógépes technológiáját a csapat mindenféle területen használni fogja, a gyújtásellenőrzéstől a versenyek lebonyolításán át a különböző nyilvántartások vezetéséig, a Lenovo logója pedig előkelő helyre kerül Nico Rosberg és Alexander Wurz 2007-es versenyautóján.

Az AT&T Williams csapat tevékenysége minden területén alkalmazza majd a Lenovo számítógépeit, és egy notebook szerves részét képezi majd a Forma 1-es autó elrajtoltatásának minden verseny, edzés és tesztelés előtt. A Lenovo számítógépei segítik majd mindazok munkáját, akik az autók fejlesztésével, tesztelésével és gyártásával foglalkoznak.

Támogatják majd a sofőröket a köridők kielemzése, a vezetőséget a marketing, a logisztika, az utazások és a versenyek tervezése során, a hálózatokkal, és nyilvántartásokkal kapcsolatos folyamatok, az emberi erőforrások, a pénzügy és a stratégia területén, továbbá az ügyfelekkel, szponzorokkal és beszállítókkal való kapcsolattartásban.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!