3p

A Bombardier Transportation által a MÁV számára megvételre ajánlott mozdony a vasúttársaság által kiírt közbeszerzési eljárásban meghatározott műszaki és egyéb feltételeknek mindenben megfelelt, és gazdasági szempontból is ennek a járműtípusnak a beszerzése a legkedvezőbb a vállalat számára - hangsúlyozza a MÁV Zrt. és a vontatási feladatokat ellátó MÁV-TRAKCIÓ Zrt. közleményében.

A MÁV Zrt. ezt annak kapcsán közölte, hogy a Magyar Nemzet pénteki számában - és ennek alapján az MTI - egyebek mellett azt írta, hogy a VDSZSZ Szolidaritás szakszervezet MÁV felügyelőbizottsági tagja állítása szerint a kiválasztott Bombardier TRAXX mozdonyok áramfelhasználása jóval kedvezőtlenebb, mint a versenyben résztvevő Siemens Taurusé.

A MÁV pénteki közleményében határozottan visszautasította a napokban jóváhagyott mozdonybeszerzések tisztaságát megkérdőjelező vádakat. A MÁV szerint a Magyar Nemzet által hivatkozott szakértői dolgozat elvi síkon, kizárólag energia-megtakarítás alapján közelíti meg a kérdést, figyelmen kívül hagyja ugyanakkor a teljes beszerzési, üzemeltetési és karbantartási költségeket, amelyek alapján az európai vontatási piac is a TRAXX-hoz hasonló paraméterű mozdonyokat preferálja.

A vasúttársaság emlékeztet: a 2007 szeptemberében indított mozdonypark-modernizációs programban 25 kétáramrendszerű villamos mozdony beszerzésére írtak ki közbeszerzési eljárást. A mozdonybeszerzést a vasúttársaság elöregedett, 35 éves átlagéletkorú, korszerűtlenné vált V43 típusú mozdonyai tették szükségessé.

Az eurokonform mozdonyok beszerzésére kétszakaszos tárgyalásos közbeszerzési eljárásban került sor. A pályázaton a részvételre 2007. október 3-áig lehetett jelentkezni. A határidőig három pályázó jelezte részvételi szándékát, a PRIMA Mozdony Konzorcium – amelynek tagja az ALSTOM Transport SA és az ALSTOM Hungária Zrt. –, a Bombardier Transportation, valamint a Siemens Aktiengesellschaft.

Az ajánlatok értékelése során különböző hiányosságok miatt mindhárom pályázó felszólítást kapott hiányosságai pótlására. Ennek azonban csak a Bombardier Transportation tett eleget maradéktalanul, ezért a MÁV Zrt. ajánlattételre az egyetlen érvényes jelentkezést benyújtó Bombardier Transportation-t kérte fel - ismerteti a közlemény.

A másik két jelentkező pályázata a közbeszerzési törvény szabályaira tekintettel az előírásoknak nem felelt meg minden szempontból, így azok érvénytelenek lettek. A döntés miatt sem a Közbeszerzési Döntőbizottság, sem a kiesett pályázók nem emeltek kifogást. A MÁV hangsúlyozza: Andrási Miklós, a MÁV Zrt. jelenlegi elnök-vezérigazgatója és Márkus Imre, a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. jelenlegi vezérigazgatója nem vett részt a döntéshozási folyamatban.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!