1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Nemzeti Közlekedési Hatóság 30 millió forintot költ el a hazai médiában. Tavaly még jutott pénz a Magyar Nemzetnek, idén már a Napi Gazdaságban hirdetnek.

Hétfőn megjelent a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) tendere "tartalomközlési szolgáltatás nyújtására a nyomtatott és vizuális médiában a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram éves Intézkedési Tervével, és az NKH közlekedésbiztonsági célkitűzéseivel összhangban” címmel.

A hatóság kiírásából kiderül, hogy 12 különböző újságban, illetve TV műsorban kíván megjelenni, amelyre összesen 29,5 millió forintot fordítanak. A 12 kiírásból azonban csak 10 zárult sikerrel. A Magyar Nemzetben és a Kék Duna Magazinban ugyanis a hétfői kiírás szerint nem hirdet majd az NKH, ezzel szemben a Napi Gazdaság Kiadónak 3 millió forint jut.

Ha megnézzük ugyanakkor a tavalyi tender eredményét, ott a Napi Gazdaság még a kiírásban sem szerepelt, a Magyar Nemzet viszont közel 5 millió forintot nyert.

Tavaly egyébként a hatóság az ideinél jóval magasabb összeget, 48 millió fordított erre a célra és jóval kevesebb print orgánumban, illetve televízióban jelent meg.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!