3p

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) beszállítói elérték teljesítőképességük határát: a többségében eladósodott vállalkozások választ várnak arra, hogyan akarja megmenteni őket a kormány - mondta az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) elnöke.

Németh László, aki egyben az ajkai ipartestület elnöke is, azt mondta, egyetértenek azzal, hogy a Malt meg kell menteni, de attól tartanak, hogy ez az ő kárukra történik. A Mal felszámoló biztosától a beszállítók megkapták az értesítést, hogy a felszámolás megindítása előtti számlákkal "be kell jelentkezniük" a hitelezők sorába. A gond az, hogy ezek a vállalkozások akkor kezdtek el újra szolgáltatni a Malnak, amikor a gátszakadás után állami felügyelet alá került a cég, és a kormány kinyilvánította, hogy meg akarja menteni a Malt: a beszállítók azóta futnak a pénzük után - fejtette ki az elnök.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. Az ajkai ipartestület elnöke azt mondta, vannak 2011-es számláik, amelyeket a mai napig nem rendeztek; a beszállítói számlák a néhány százezer forinttól a több száz millióig terjed. Számításai szerint helyben 50-60, de szélesebb körben csaknem 200 vállalkozást érint a probléma.

A beszállítók kétségbe vannak esve, mivel a Mal számlája zárolva van, a hitelezői sorban a kisvállalkozások pedig az utolsók között lesznek, tehát félő, hogy az ő követeléseikre már nem marad forrás - magyarázta Németh László. Véleménye szerint a kialakult helyzet egzisztenciákat tehet tönkre: több kisvállalkozás hitelt vett fel - akár az cégvezetők otthonaira bejegyeztetve - a Mallal kötött üzlet reményében, amelyre kormánygaranciát láttak. Elérték a teljesítőképességük határát, nem tudják fizetni a béreket, nem tudnak alapanyagokat vásárolni - tette hozzá.

Megjegyezte, a beszállítók által biztosított több ezer munkahely megtartása a kormánynak kevesebbe kerülne, mint ugyanekkora munkanélküliség kezelése, illetve a kiesett adók pótlása. Tájékoztatása szerint az Iposz jövő héten egyeztetést folytat Ajkán a helyi beszállítókkal, hogy megvitassák a kialakult helyzetet és a lehetséges teendőket.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán jelentette be, hogy a Mal Zrt. irányítását állami vagyonfelügyelő veszi át. A 2012 szeptemberében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősített Mal irányítását és folyamatos működtetését az állami tulajdonú Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. veszi át - közölték.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!