TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Két és fél hónappal a Malév-csődje után a magyar utasok még mindig egy sor átszállási lehetőségtől és közvetlen úticéltól esnek el. Ez idő alatt Bécsben és Prágában újabb bevételekhez jut az ottani repülőtér részben azért, mert bizonyos piacokon Magyarországon még mindig nem módosították a korábbi légügyi egyezményeket. Miközben idehaza még mindig csak a tervezett tender előkészítése zajlik, a potenciális légitársaságok és a Budapest Airport utasok tízezreit veszíti el a késlekedés miatt minden egyes hónapban, áll a reptér közleményében.

Bécsből hét és félszer több járat indul Törökországba, mint Budapestről, még nagyobb a lemaradása a magyar fővárosnak Prágával szemben az Oroszországba irányuló légiforgalom területén. Budapestről hetente 14 járat indul Moszkvába, míg Prágából nem kevesebb, mint kilencven repülő jár Oroszországba. Mind az osztrák, mind a cseh kormány jelentős piaci előnyökhöz juttatta a gazdaságát, miután liberalizálta a légiközlekedést ezekkel a nem-EU államokkal, áll a Budapest Airport közleményében.

A Malév csődje nyomán a közvetlen budapesti légiforgalom (két város közötti – point-to-point) mintegy 80 százalékát sikerült visszaállítani, de van egy sor olyan célállomás, ahonnan a Budapest Airport önmaga, az érvényes kétoldalú légügyi egyezmények módosítása nélkül, nem tud új járatokat, új légitársaságokat beindítani. Mindennek rendkívül hátrányos hatása van a magyar gazdaságra, hiszen a lehetségesnél jóval kevesebb turista jut el így Magyarországra, miközben jelentős piaci igény mutatkozik. Számítások szerint hetente négy magyar munkahely szűnik meg a késlekedés miatt, amióta a Malév csődbe ment és nem jelöltek ki a helyére új légitársaságot.

Az Európai Unión belül a piaci liberalizáció hatására manapság bármely EU-állam légitársasága indíthat járatokat az EU bármely két városa között, ha van elég szabad résidő és repülőtéri fogadókapacitás (ún. slot). Ezt nevezik egyszerűen Nyitott Égbolt (Open Sky) légügyi politikának. Egyes Európai Unión kívüli piacokon kétoldalú légügyi egyezmények szabályozzák, hogy melyik légitársaság hány járatot üzemeltethet stb. Budapest esetében olyan fontos küldő piacokra, mint pl. Oroszország, Ukrajna, Izrael vagy Törökország csakis ilyen légügyi egyezmények alapján lehet repülni. Amíg létezett a Malév, ezeken az útvonalakon két szolgáltató közül lehetett választani, mostanra viszont a piacon csak az Aeroflot, az Aerosvit, az El Al és a Turkish Airlines maradt talpon.

A Budapest Airport és néhány érdekelt légitársaság hónapok óta sürgeti a légügyi egyezmények módosítását, de a mai napig nem történt előrelépés az ügyben. Ezek a desztinációk, amelyeken most csak egyetlen légitársaság maradt, nagyon komoly hatással vannak a Budapest Airport forgalmára. Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója kijelentette: „Ezek a járatok kiemelten fontos üzleti utazók és turisták tízezreit szállítják Magyarországra minden évben. Elképesztő, hogy nagyságrendekkel több utas érkezik ezekről a célállomásokról a Magyaroszágnál kisebb lélekszámú Ausztriába vagy Csehországba, mint Budapestre. Ráadásul a versenytárs hiánya ezeken az útvonalakon rövid idő alatt jegyáremeléshez vezethet, nem is beszélve arról, hogy az utasoknak sokkal szűkebb lesz a választási lehetőségük. Nagyon nagy kihasználatlan potenciál rejlik ezekben a desztinációkban. Úgy gondolom, hogy nem szabad tovább halogatni a döntést, hiszen a késlekedés már most is súlyos hatással van a magyar légiközlekedésre, miközben a szomszédaink tarolnak a piacon.”

Az újabb járatok beindítása jótékony hatással lehetne a munkaerőpiacra is, különösen a magyar idegenforgalomban és a szállodaiparban, amely már így is alaposan megsínylette a Malév csődje miatt előállt helyzetet, állítja a közlemény.

mfor.hu

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.